Magunkról

1963-ban születtem.  Egy kis tengerparti faluban nőttem fel. Szüleim nagyon komoly, mélyhitű emberek, ma is részt vesznek a minden nap hajnali ½ 5-kor kezdődő Istentiszteleten. A presbiteriánus egyház tagjai, mint később megtudtam, pici gyermek voltam még, amikor – mint Anna Sámuelt – fölajánlottak engem az Úristennek. Három testvérem van.

Szerettem templomba járni, vágy volt a szívemben, hogy egyszer én is lelkipásztor legyek, ugyanakkor hamar rájöttem arra, hogy a lelkészeknek sokat kell dolgozniuk, és mégis keveset keresnek, szegények. A koreai iskolák szigorúak, magas színvonalúak. Édesapámnak volt egy kis üzlete, fontosnak tartotta igényes iskoláztatásunkat. Elég hamar kiderült zenei képességem, jó intézetekben tanulhattam.

Az igényesség nemcsak a munkára vonatkozik. Kisfiú voltam, készültünk a templomba, figyeltem édesanyámat. A hajléktalanoknak is mondom, hogy Istentiszteletre hozzák rendbe magukat, mosakodjanak, hajukat, szakállukat igazítsák meg, vegyék föl legjobb ruhájukat. Anyám csinosította, illatosította magát, és magyarázta, hogy az Úristen előtt a legszebben kell megjelenni, neki a legtöbbet kell adnunk.

Nagyon szerettem volna az énekesi pályán magasra hágni. Középiskolás voltam, amikor megfogadtam az Úrnak, hogy lelkész leszek, ha egyszer operaénekes válik belőlem. Isten kegyelme, tehetségem, igyekezetem lehetővé tette, hogy Bécsben folytassam tanulmányaimat. Ez idő tájt, 1992-ben látogattam át Magyarországra. Gyönyörű táj, dicsőséges múlt!  De akkor még nem építették meg az autópályát, meglepett a szegénység. Fáradtak, szürkék és szomorúak voltak a magyarok. A zeneművészeti stúdiumok jól sikerültek. A neves professzor így búcsúzott: Magából nemzetközi hírű operaénekes lehet.

Otthon apámat kisebb baleset érte, abba kellett hagynia a munkát. Hazatértem dolgozni. Amint mondtam már, hazánkban jól megfizetik a minőségi munkát. Oktattam középiskolásokat és egyetemistákat, énekeltem esteken, nagyon jól kerestem

Ám vagy két évvel később szívembe hasított a kérdés: „Shin, mit ígértél az Úristennek?!

Jelentkeztem a metodista egyháznál. Dél-Koreában nagyon sokáig tart a lelkészek képzése is, a kezdéstől a felszentelésig tizenegy esztendő. Mivel én már végeztem egyetemet, a szöuli metodista teológián számomra három évbe sűrítették a tananyagot. Dél-Koreában a kezdő lelkipásztor három irány közül választhat. Vagy körzeti lelkész lesz, vagy valami szociális, vagy egészségügyi, esetleg katonai intézménynél helyezkedik el, végül elmehet misszionáriusnak. Én az utóbbi mellett döntöttem. A bizottság Bangladest jelölte ki számomra.

Nekem eszembe jutottak a szép arcú európaiak, a csodálatos föld a szomorú tekintetű emberekkel. Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni Magyarországra kértem magam.

Sokáig unszoltam Shint, míg a szerénykedés után ráállt az interjúra. Ült velem szemben, és tört magyarsággal, mosolyogva mesélt. Aznap olvastam 2Mz 34,29-35-öt (Mózes arca sugárzik). Megdöbbentem. A Felsőerdősorban Isten emberének fénylő arca világolt előttem.

Szabó Andor, Bp. 2011-12-24